CHN coach pool

 

Ábri Judit PCC
Executive coach és kommunikációs tanácsadó

 

AÁbri Juditz ELTE BTK angol-világirodalom szakon végeztem, PR másoddiplomát szereztem és 20 éves kommunikációs tanácsadói pályát követően 2009-ben kezdtem coachinggal foglalkozni.
2009-2010 folyamán két coach iskolát végeztem itthon (KPMG Executive Coach Mentor Akadémia, Flow Coaching School) s ezt követően gondoltam arra, hogy a legfrissebb külföldi vezetőfejlesztési szaktudásnak is Magyarországon a helye. Így indult a Coaching Határok Nélkül (CHN) 2011. szeptemberben, ami azóta hónapról hónapra nemzetközi előadókat hív meg, hogy a szakma nagyjaitól itthon is tanulhassunk.

2013. márciusban Professional Certified Coach (PCC) minősítést szereztem a Nemzetközi Coach Szövetségnél (ICF). Mára több mint 2500 coacholt óra tapasztalattal rendelkezem. A CHN tudását bemutatva – szerző társammal – a „Coaching Határok Nélkül – 15 mestercoach 15 kedvenc eszköze” címmel könyvet írtunk, ami 2013 szeptemberében jelent meg.
Szabó Tamara kolléganőmmel lefordítottuk Julie Starrtól a „Coachszemlélettel a munkahelyen” című – az első munkahelyi coachinggal foglalkozó – szakkönyvét, melyet a CHN gondozásában adtam ki.
A CEU-n vendégelőadóként coachszemléletű vezetést, az IBS HR mesterszakán Bécsben coachingot tanítok, vállalatoknál coachszemléletű vezetést és belső coach képzést tartok.
A brit Academy of Executive Coaching(AoEC) iskola coach trénereként kettő évfolyamon Budapesten képzést vezettem, jelenleg az MMS Worldwide Institute magyar partnereként a CHN Nemzetközi Coach Iskola keretei között ICF ACSTH 60+ órás 8 napos képzést vezetünk közösen dr Chérie Carter-Scott amerikai MCC coachcsal.
A londoni Middlesex University-n coachingból mesterképzést végzek.

 

Baska Judit
executive coach, akkreditált Belbin team módszer tanácsadó

Baska_Judit_01Eredeti foglalkozásom tanár. 1989-tól saját céggel vettem részt felnőtt oktatásban. 1994-ben alapítottuk részvénytársaságunkat, amelynek azóta is operatív munkatársa vagyok, így vállalati környezetben gyűjthetem és kamatoztathatom tudásom, tapasztalataim cégvezetésről, cégműködtetésről, vállalkozás fejlesztés, szervezet fejlesztés, HR, marketing és kommunikációs területről.
2008-ban végeztem a Lemma Coach képző iskolában coach képzést, azóta rendszeresen dolgozom közép- és felsővezetői coachként.

 

A számos coaching eszköz mellet, amelyeket a vezetőfejlesztésben alkalmazok speciális technikám a „Belbin riport” használata. Egyike vagyok annak a magyarországi 6 főnek, aki rendelkezik az eredeti angol akkreditációval, hogy  „akkreditált Belbin tanácsadó” végzettséggel használhassa a Belbin módszert team szerepek elemzésére és team működés maximalizálásra. Kifejezetten ajánlható ez a módszer alakuló csapatok tagjainak kiválasztásától a meglevő csapatok hatékonyságának növeléséig számos helyzetben.
2010-ben kollégáimmal megalapítottuk a CaochOk Szakmai Szövetségét, amelynek 2014. májusa óta elnöke és a 2012-ben alapított Magyarországi Coach Szervezetek Szövetségének elnökségi tagja vagyok.

 

 

Fuchs Tamás  ACC
coach

Előéletem:Fuchs Tamás 200px
•    tervezőmérnöki (gépész) tapasztalat
•    vállalatfejlesztési, beruházási gyakorlat nagyvállalatnál
•    felsővezetői beosztás 20 éven át
•    több évtizedes televíziós, rádiós, riporteri munkakör
•    iparjogvédelmi ismeretek, másoddiploma
•    vállalkozói tapasztalatok, saját tulajdonú cégvezetés, marketing
•    coaching tanulmányok, ACC professional certified coach
•    szupervizió alapú coaching továbbképzés
Specialitásaim:
•    a változást szupervizió alapú coachinggal támogatom
•    a pszichológia-coaching határterülete
•    a vezetői munkában hatásfoknövelés, a célszerű stratégia alkalmazása

Szakmai erősségeim:
•    bizalom kiépítése, a kiépített bizalom megtartása
•    szakmailag korrekt problémamegoldások
•    személyreszabott együttműködési ritmus megtalálása
•    személyreszabott coaching folyamatok végzése

 

Gaál Zita
executive és business coach, tréner

Gaál ZitaTöbb mint egy évtizede, elsősorban multinacionális vállalatok és pénzintézetek felsővezetőit, vezérigazgatóit és középvezetőit támogatom egyéni és csoportos programok keretében trénerként, az utóbbi években coachként is angol és magyar nyelven.
Kiemelt fejlesztési területeim: coaching szemléletű vezetés, vezetőfejlesztés, csapatok fejlesztése, produktivitás és pozitivitás a szervezetekben.
Team coaching, workshop facilitálás, tréneri minősítéssel rendelkezem, közgazdasági, angol és coaching tanulmányokat folytattam. Ösztöndíjasként hosszabb ideig tanultam az Egyesült Államokban. Több mint 10 éves oktatási tapasztalatot is szereztem a felsőoktatásban, coachingot jelenleg is oktatok. Elkötelezett vagyok a folyamatos tanulás, a pozitív változások iránt, munkáimban többek között a coaching kifinomult eszköztárára, a partnerségen alapuló kapcsolatra, valamint a tudatosság és a spontaneitás kettősségére támaszkodom.

Hiszek abban, hogy minden ember képes mobilizálni belső erőforrásait egy cél érdekében és ehhez a coaching hatékony támogatást, erőt és inspirációt ad.

 

 

Kalamár Beáta,  ACC
executive coach, felsővezető fejlesztő

Kalamar beáta 100pxErősítsd meg az IGAZI VEZETŐT magadban!
A ma vezetőinek birtokolnia kell olyan készségeket, mint KREATIVITÁS, REZILIENCIA, AGILITÁS, FÓKUSZ és BIZALOM, hogy megfelelően tudjanak alkalmazkodni és reagálni a gyorsan változó, és komplex kihívásokkal teli, kiszámíthatatlan piaci körülményekhez. Élére kell állniuk a folyamatos szervezeti változásoknak, melynek során élesíteniük kell magukban a ’TRANSFORMATIONAL’ vezetőt. Az én feladatom, mint Executive Coach és Felsővezető Fejlesztő, hogy elősegítsem és felgyorsítsam ezt az utazást.

Magyarországon és Közép-Kelet Európában egyedi és személyre szabott megoldásokkal szolgálok felsővezetők részére, akik mindennapjaikban széleskörű és bonyolult problémákkal kell, hogy megküzdjenek a globális üzleti piacon:
•    CRAFT Leadership Executive Coaching
•    TRANSFORMATIONAL Executive Coaching
•    ADMISSION to C-SUITE Executive Coaching
•    Kiválóan teljesítő csapatok létrehozása és vezetése 2.0 program
•    ’CRAFT Leadership’ Development Program

Több mint 14 éves multinacionális cégeknél szerzett tapasztalattal rendelkezem az egyéni és a team coaching területén. Eddigi ügyfeleim között voltak tulajdonosok, felsővezetők, igazgatók, kulcspotenciállal rendelkező szenior menedzserek és menedzserek valamint csapatok Magyarország és a Közép-Kelet Európai régió különböző, nevesebb cégeitől. 10 évig a PwC belső Executive Coacha voltam.

360 fokos és BEI (Behavioural Event Interview) visszajelzésben, továbbá DISC és VALUE profilelemzésben képzett szakember vagyok. A Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) ACC fokozatú akkreditációjával rendelkezem.

2014-ben az a megtiszteltetés ért, hogy megválasztottak a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozatának elnökévé, amelynek segítségével egy 120 fős non-profit vállalat vezetésének a tapasztalatával gazdagodhattam. Továbbá 2013-ban alelnökként, 2015-ben pedig az Etikai bizottság elnökeként is segítem az ICF Magyar Tagozatának munkáját.

 

 

Mezei László,  ACC
ICF minősített business coach, tréner

Mezei László 150pxSzemélyre szabott tréningeket és üzleti coaching folyamatokat tartok multinacionális vállalatokat, pénzintézeteket képviselő ügyfelek és vezetők számára. 10 évig egy felsőoktatási intézmény keretein belül is tartottam üzleti kommunikációs és készségfejlesztő tárgyakat angolul, ahol jelenleg coachingot oktatok.

Kiemelt fejlesztési területeim: vezetőfejlesztés, coaching szemléletű vezetés, karrier coaching
Szakmai programjaimban olyan támogató folyamatot igyekszem kialakítani, ahol az ügyfelek saját belső erőforrásaikra támaszkodva hozzák ki magukból a legjobbat, változnak és fejlődnek.
Ügyfeleimet támogatom abban, hogy meghatározzák egyértelmű és világos céljaikat, elérjék vagy akár túlszárnyalják, valamint fenntartsák a megálmodott eredményt.
Mélyen hiszek abban, hogy személyes sikereik által, ügyfeleim hozzájárulnak az egész szervezet eredményességéhez és még jobb teljesítményéhez.

 

 

 

Dr. Riss Éva,  ACC

Riss Éva 2Több éves vezetői múlttal rendelkezem multinál és hazai nagyvállalatnál is. 8 éven át a Bayer Gyógyszergyár Gyógyszerágazatát vezet-tem Magyarországon. Innen a Herendi Porcelán Manufaktúrához kerültem marketing és értékesítési igazgatói pozícióba. Majd a Manpower amerikai Munkaerő közvetítő és kölcsönző cég country menedzsereként.
Belgyógyászként, közgazdászként és ICF ACC akkreditált coachként, valamint tapasztalt felső vezetőként komplex tudásommal tudok segíteni. 1992-től coacholok folyamatosan, nagyon sok óra van a hátam mögött. Komolyan veszem a munkám, ugyanakkor humorérzékem sok esetben mentett már ki nehezebb helyzetekből. Vállalkozóként16 éve vezetem a Riss &P. Kft.-t. Ez a cég komplex HR szolgáltatást nyújt.
Másik cégem a Medi-Modi Plusz Kft. belgyógyászati és foglalkozás egészségügyi tevékenységet folytat ( 1995 óta). Angolul és németül is coacholok.
Specialitásom: Egy önismereti folyamaton keresztül az egyén belső és környezetével való harmóniájának megteremtése. Ez egy olyan stabil lelkiállapot, amely bármely irányban óriási belső tartalékokat mozgósít, sikerrel.

 

 

Tóth Tímea Lilly,  ACC, PCC akkreditáció folyamatban
coach, team coach

Előéletem:TóthTímeaLilly PCC coach& teamcoach_foto 201412 200px
•    szervezetfejlesztői és vállalati auditori múlt, vezetői gyakorlat
•    pszichológusi, személyiségfejlesztés gyakorlat
•    coaching tanulmányok, PCC professional certified coach
•    vállalkozói tapasztalat, kis-és középvállalati alkalmazotti múlt
•    több mint 15 év tapasztalat a változás támogatásában
Specialitásaim:
•    a változást megoldásközpontú coachinggal (Solution Focused
coaching irányzat), rendszerszemlélettel és TA -val (szervezeti
tranzakcióanalízis) támogatom
•    vezetői hatékonyság, változás menedzsment, stratégiai tervezés
•    kommunikáció-együttműködés, munka-magánélet egyensúly kérdéskörök
Szakmai erősségeim:
•    kiválóan támogatom ügyfeleimet abban, hogy merjenek álmodni a jövőről, és cselekedjenek is a megvalósításáért lépésről lépésre
•    figyelmes, nyugodt jelenlét, magas szintű fókuszáltság jellemez
•    kreatív, gyakorlatias és rendszerszemléletű vagyok

 

(Tóth) Vogt Andrea ACC
Career Transition & Leadership Development Coach

Vogt AndreaHáttér
Pszichológusként végeztem az ELTE Bölcsészkarán, majd HR Managementből szereztem diplomát. A Nemzetközi Coaching Szövetség (ICF) által akkreditált coach vagyok. Coach képesítéseimet az Academy of Executive Coaching (AoEC), valamint a Results Coaching System (RCS) ICF által akkreditált iskoláknál szereztem. Szakmai pályafutásom Dr. Telkes József Vezetői Tanácsadó Irodájánál kezdtem. Az elmúlt 25 év során közép- és felsővezető keresés, kiválasztás, fejlesztés területén szereztem széleskörű tapasztalatokat. A 90-es évek közepe óta foglakozom felsővezetői coachinggal vállalati és egyéni szinten egyaránt. Szervezeti szinten ügyfeleim különböző nemzetiségű, kultúrájú, vezetési stílusú hazai és nemzetközi vállalatok felsővezetői, akiket olyan ütőképes csapat, ill. szervezet kialakításában, fejlesztésében és inspirálásában támogatok, amely rugalmasan és hatékonyan képes reagálni az állandóan változó és egyre zordabbá váló piaci körülmények kihívásaira. Egyéni ügyfeleimnél pedig, azt a tudatosodási folyamatot támogatom, amely arra ösztönzi, hogy az aktuális feladatán keresztül jobban megismerje, megélje önmagát és a benne rejlő lehetőségeket egyre inkább kibontakoztatva harmóniába kerüljön önmagával, környezetével, és megtalálja szerepét, feladatát a világban.

Stílus és metodológia
Szenvedélyesen keresem a tanulás és megújulás lehetőségét életem minden pillanatában. Vallom, hogy egy mások fejlődését támogató hivatás élethossziglan tartó változás és fejlődés iránti elköteleződést igényel szakmai és személyes vonatkozásban egyaránt. Az ügyfél aktuális megoldandó feladatának megfelelően a megközelítések és pszichológiai modellek széles skáláját (Solution Focused, Cognitive Behaviour, Transactional Analysis, Inner Game, Gestalt, Transpersonal Psychology) alkalmazom a coaching intervenciók során. A jelenlét-központúság, mint alapfilozófia és vezérelv azonban átitatja életem és hivatásom minden pillanatát. Ezért legfontosabb eszközöm a jelenlétem/önmagam, hiszen ez egy olyan hangszer, amellyel a legtöbbet, a legjobbat, a legértékesebbet tudjuk kihozni magunkból, a másikból, a helyzetből és a kapcsolatból.

Specializáció
Válság-, változás-, és karriermanagement, vezetői hatékonyság-, valamint az érzelmi és spirituális intelligencia fejlesztése, a hivatás és az élet egyéb területei közötti egyensúly megteremtése.

Copyright © 2010-2013 Coaching Határok Nélkül - Minden jog fenntartva!
A honlapon található képi és szöveges tartalmak bármilyen célú felhasználása a jogtulajdonos előzetes írásbeli engedélyéhez kötött.