Boutique Coach Képzés Banner

2018. február 15.

Hogyan érjük el a kívánt teljesítményt, a coaching és a teljesítményt igazoló adatok összefésülése

Előadó:   Keith Antoine coach, IT menedzser, projekt vezető

Bemutatkozik az előadó

Keith Antoine teljesítmény coach, aki mind az üzleti világban, mind a sport területén nagy tapasztalattal rendelkezik. Az informatikai és projekt vezetői háttér, valamint a 3 évtizedes atlétikai paralimpikon élsportolókat edző karrier ritka párosítás. A vállalati szférában Keith világszerte mindenféle ágazatban dolgozott már. Egyéneket és csapatokat is coachol, annak érdekében, hogy elérjék kitűzött céljaikat, középpontban azzal a kritikus fontosságú vezetői készséggel, mely lehetővé teszi a hatékony teljesítménnyel kapcsolatos beszélgetéseket. Tu-dását úgy is kamatoztatja, hogy gyakorlatias, lényeges és gondolatébresztő előadásokat tart. A sport területén Keith volt a brit nemzeti csapatkapitány különböző futó és váltó versenye-ken 1990 és 1995 között, valamint számos nemzetközileg jegyzett atléta személyi edzője is volt, köztük néhány világ- és olimpiai verseny szintű sportoló, mint például Helen Frost, Kat-harine Merry és Darren Campbell. Emellett Keith 6 évig volt a nemzeti paralimpiai futók edzője a sydney-i és az athéni paralimpiák során, majd 2009-ben ismét felkérték a 2012-es londoni paralimpiai versenyzők felkészítésére. A 2012-es londoni  olimpiai csapat tagjaként 3 sportolója 1 arany és 2 ezüstérmet nyert, mely mindannyiuk addigi legjobb egyéni teljesítmé-nye volt. Keith Rióban is eredményes volt, ahol Richard Whiteheadnek, a 200 méteren arany-érmet és 100 méteren ezüstöt szerzett atlétának az edzője volt. Az üzleti életben is gyorsan ugyanakkora hírnevet szerzett coachként, mint a sportban. A Working Together [in 90 minutes] (Dolgozzunk együtt – 90 percben) szerzőjeként megnyil-vánul Keith gyakorlatias, interaktív megközelítése, mely magával ragadó, kihívásokat hordo-zó és egyúttal szórakoztató. Teljesítmény coachként Keith specialitása az egyéni és szervezeti teljesítmény javítása.

Időpont:   2018. február  15.      9.00 – 16.00
Helyszín: Erste Bank Zrt. (1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.)
Részvételi díj

A workshop tervezett tartalma

“Hogyan érjük el a kívánt teljesítményt, a coaching és az adatok és technológia egyesítése” Ugye milyen jó lenne, ha egyszerűen csak megcélozhatnánk jövőbeli teljesítményünket és azt meg is valósítanánk? Pontosan ezt tette Keith Antoine Richarddal a 2016-os Riói olimpia kapcsán. Ezt a folyamatot fogja megosztani a résztvevőkkel, olyan interaktív módon, ami lehetővé teszi, hogy ezt saját és csapataik céljaira alkalmazzák. A folyamat saját kontextus-ban való elemzése megfontolásra készteti a résztvevőket a következő kérdések mentén:

  • Vannak-e nagy céljaik és teljesítmény céljaik?
  • Mennyire egyértelmű, hogy min kell javítani?
  • Mit mérnek és mennyire részletesen?
  • Mennyire hatékonyan monitorozzák / követik nyomon az előrehaladást?
  • Mennyiben különböznek a „céldátumok” és a „szokványos” napok?
  • Mennyi pihenésre és feltöltődésre van szükségük az eredményes alkalmazkodáshoz?

A hatékony, jól megtervezett folyamat segíthet, azonban az eredményeket a teljesítmény coaching biztosítja. Nagyobb összefüggésekben ez a workshop az alábbi kérdéseket járja kö-rül és ad rájuk válaszokat:

  • Mi az, ami megkülönbözteti a teljesítmény coachingot a többi coaching stílustól, irányzattól?
  • Hogyan tudunk segíteni valakinek abban, hogy a teljesítményét a következő szintre emelje?
  • Hogyan tudunk valódi hitet / önbizalmat építeni?
  • Hogyan lehet lerövidíteni és jobbítani a visszajelzési kört?
  • Mi irányítjuk az adatokat vagy az adatok irányítanak minket?
  • Vajon a kérdéseink valódi új gondolatokat generálnak vagy csak válaszokat?
  • Mennyire kell irányítónak lennie egy teljesítmény coachnak?
  • Mi a legjobb módja annak, hogy egy adott teljesítményt nyújtó ember rezilienciáját fejlesszük?
  • Keith stílusa rendkívül interaktív, így hát készüljünk fel arra, hogy keményen kell dolgoz-nunk. A jó hír az, hogy a résztvevők gyakorlati ötletekkel távoznak majd saját és a körülöttük lévő emberek teljesítményének fokozása érdekében. A nem annyira jó hír pedig az, hogy le-het, hogy a workshopot követően komoly pihenésre lesz szükségük, hisz sokat dolgoztak!

Von Bartheldné Ábri Judit MA, MCC
Henley Business School (UK) Coaching Tutor
executive coach, coach tréner, vezetőfejlesztő

Elérhetőségeim:
You can find me:

Mobil: +36 30 942 2419
E-mail
Facebook
Linkedin
Skype: judit.abri

 

 

Hiszek a folyamatos tanulásban, hisz ez a fejlődés záloga. A CHN friss nemzetközi tudással ezt támogatja. Coachként, vezetőfejlesztőként is ügyfeleimnek ezt adom tovább.
Tanuljunk együtt a CHN programjain!

Jelentkezz programjainkra, képzéseinkre!

3 + 14 =

[et_pb_nextend_smart_slider_3 _builder_version=”3.0.65″ slider=”6″ /]